3. rész ELŐZETES

'Az ajtó hirtelen kivágódott,és egy magas,vékony lábú férfi állt ott. A szemem kipattant,és ijedten néztem a hatalmas árnyékot...'

Azt se tudtam hirtelen,hogy mit csináljak,hova nézzek. Egy magas,felzselézett hajú fiú állt az ajtóban,csillogó barna szemei világítottak a sötétben. Közelebb jött,én pedig remegni kezdtem. Egy horror filmben éreztem magam,ahol a maszkos őrült jön pengével megölni az embereket. Annyi volt a különbség,hogy sajnos ez nem volt film...
-Mit akarsz?!-suttogtam.
-Mit?!-röhögött fel gúnyosan.-Inkább kit.
-F-Foglalt vagyok.-csúszott ki a számon. 
-Ne akard,hogy kiderítsem,ki az a buzi...-sziszegte.
-Nem is fogod.-mondtam,és ki akartam futni a szobából,de a magas fiú elém állt. Megfogta a derekamat,és közelebb húzott magához,majd gondolt egyet,és az ágyra lökött. Rám mászott,kezeimet lefogta,hogy még véletlenül se tudjak védekezni. 


Mielőtt bármit is csinálhatott volna,valaki megfogta hátulról,és lerángatta rólam. 
-MIT AKARSZ TŐLE MALIK? Ő AZ ENYÉM. ÉRTED? AZ ENYÉM.-ordított,és szembe köpte. Tátott szájjal néztem,amint megmentőm szinte megsemmisíti a támadómat,majd szó szerint kirugdossa a szobámból. 

Rám nézett,majd közelebb jött.
-Ugye nem csinált veled semmit ? Az enyém vagy,érted?!-suttogta.
-Először is nem. Másodszor én nem vagyok egy tárgy,hogy valakié legyek. El se kezdtük. Sőt,még csak nem is ismerlek. Soha életemben nem találkoztam még veled.
-Ó,igazán? Pedig jobban ismerlek,mint gondolnád. Tudom,hogy három évig táncoltál,és kiskorod óta van a combodon egy heg,mert a kés beleesett. Tudom,hogy ezelőtt minden reggel futottál több mint két órát,majd visszajöttél,és ugyan ezt megcsináltad este. Tudom,hogy mi a jelentése a tetoválásaidnak,például ez itt.-húzta fel a pólómat.-ez a szüleid emlékére van,mivel az anyád meghalt,illetve megkéselték,az apukád pedig megmérgezte saját magát. Tudok arról is,hogy a fekete és a fehér a kedvenc színed,és utálod,ha a füledet húzogatják...-sorolta fel azokat a dolgokat,amiket csak én,és a családom tudunk.-Egészen pici korod óta nyomon követem az eseményeket,hidd el. Mindent tudok rólad. Minden apró kicsi dolgot. Az enyém vagy.
-Figyelj,nagyon köszönöm hogy megmentettél...De félelmetesen sokat tudsz rólam. Félek tőled.
-Nem...Te azóta nem félsz senkitől és semmitől,amióta a mamád meghalt. Azóta egy igaz könnycsepp se folyt le az arcodon.-suttogott.
-Elmennél?
-Ez egy szívmelengető ajánlat.-vigyorgott.
-Nem úgy gondoltam. Seggfej.-köptem oda a szavakat....