Rettenetes fejfájással ébredtem. Talán még soha sem fájt ennyire a fejem. Felültem az ágyban,de Harrynek csak a ruhái voltak ott.
Nem tudtam,hol vagyok,azt sem tudtam,hogy kerültem ide. Csak egyre tudtam gondolni,az pedig a rettenetes fejfájás volt. A telefonomat kerestem,de az sehol sem volt. Lemásztam az ágyról,és a lépcső felé vettem az irányt. Lecsoszogtam,és a lépcső mellett összetört telefonomat láttam meg. Ami azért kikészített,mivel egy Iphone 5S nem kis pénz. Akárhogy akartam arra emlékezni,hogy mi történt,nem sikerült.
Harryt kerestem már egy jó ideje,de sehol sem találtam. Azt sem tudtam,hol keressem,így inkább feladtam. Kinyitottam a hűtőt,és kerestem valami fejfájás elleni gyógyszert,de az nem volt. A hűtő is üres volt,de mit vártam.
Gondoltam,kihasználom az alkalmat,és átnézem Harry szobáját. Izgatottan mentem fel a lépcsőn,és a fiókban kezdtem kutatni.
Egy barna,régies könyv akadt a kezem közé,és nagy,piros betűkkel volt ráírva,hogy 'Harry Styles naplója'.
Kuncogtam,mivel soha sem hallottam arról,hogy egy fiúnak naplója van. Legalábbis az olyan csajos. És épp ezért csodáltam Őt. Mert nem olyan mint a többi fiú. De ez még nem azt jelenti,hogy bírom,hiszen utálom.
Kinyitottam a könyvet,és az első oldalt kezdtem olvasni.
"Kedves Naplóm!
"Ezt a naplót azért kezdtem el,hogy leírjam ide az érzéseimet. Soha,senki nem volt,aki meghallgatott volna,és senki sem tudja,hogy egy éve depresszióval küzdök. Egyetlen egy ember van itt,akiben megbízom,de neki sem merem elmondani,hisz Ő egyszer szeret,egyszer nem,és félek,hogy kikotyogná.
Szeretnék végre egy olyan barátot,vagy jobb esetben barátnőt,aki meghallgat,és megérti a gondjaimat. Aki nem röhög ki,mert naplót vezetek,és támogat. Aki reggelente csókkal köszönt . De túl agresszív vagyok,és ez az,ami miatt a lányok nagy ívben elkerülnek. Pedig ha egyszer megszeretek valakit,mindennél fontosabb,hogy boldog legyen. De senki sem vesz észre. Senki nem ért meg,mindenki csak úgy ismer,hogy "A Félelmetes Styles". Senki sem tudja,milyen a belsőm,és talán soha sem tudja meg egy ember sem..."
Furcsán éreztem magam. Ki lehet az,akiben ennyire megbízik,és egyszer szereti,egyszer nem? Azt hiszem,én is félre ismertem Harryt. Én is olyan előítéletes voltam,mint a többi ember. Lehet,hogy nagyon jó ember,és elmondhatatlanul sajnálom,amiért depressziós. Szeretnék neki segíteni,de soha nem volt még ilyen emberrel dolgom,aki ilyen keménynek mutatja magát,és boldognak,belül pedig összetört. Lapoztam...
Kedves Naplóm!
"Ma az szúrta ki a szemem,hogy jött egy új diák. Egy lány. Tele van tetoválásokkal,fekete haja fénylik. Pc is van neki,és ha jól láttam,fültágító is. Kemény lánynak tűnik,nagyon szívesen megismerném.
Az az igazság,hogy amikor megláttam..."
Erős ajtócsapódást hallottam,így félbe hagytam az olvasást,és a naplót vissza tettem a helyére. Majd úgy csináltam,mint aki a telefonját szereli.
Harry belépett a szobába,én pedig úgy csináltam mint aki nem vette észre.
-Jóreggelt.-jött oda,és leült az ágy szélére. Felnéztem,és láttam,hogy csillog a szeme.
-Neked is.-mosolyogtam,majd kínosan a sarokba dobtam a telefont.-ennyit a telefonomról. Összetörve találtam meg a lépcső szélén...
-Ó,ne haragudj. Veszek neked egy másikat...-húzta a száját.
-Nem kell,nem a te hibád.-mosolyogtam,majd hozzá tettem.-Remélem.
-Nem vagy éhes?-röhögött fel.
-De,nagyon is. Néztem már a hűtőt,de nem volt benne semmi.
-Akkor várj.-nyitotta ki a fiókot,amiben a napló van.
-Az mi?-vettem el a könyvet,mint aki semmit sem tud.
-Kérlek add vissza...
-Naplót vezetsz? Ez aranyos dolog,én is naplót vezetek!!
-Ne röhögj ki. Add vissza.-kapta ki a kezemből.
Lehajtottam a fejem,majd felálltam az ágyról,és kimentem a szobából. Miért titkolja azt,hogy nem utál? Szerencsétlenségemre nem tudtam elolvasni,hogy mit érzett,amikor meglátott.
-Mona!!!-jött utánam.
-Bocsi mennem kell. Sara biztos hogy a rendőrséget fogja hívni ha nem talál meg.
-Akkor legalább had mondjak el előtte valamit...
-Mond.-mosolyogtam.
-Gyere be,és mindent elmesélek. Az elejétől a végéig.-nézett rám,és behúzott az ajtón,én pedig követtem...
